Hírek, újdonságok

Korszerű beltéri ajtók

Korszerű beltéri ajtók

Amikor beltéri ajtót választunk, gondoljunk arra, napjában hányszor fogjuk nyitni-zárni, és ugyanúgy szem előtt vannak, mint a bútordarabjaink, vagy a szőnyegeink. Ez utóbbiak azonban könnyen lecserélhetők, míg az ajtóinknál ezt jóval nehezebb megtenni. A minőségileg korszerű és esztétikailag szép beltéri ajtók természetesen nem olcsók, ám ezeken spórolni dőreség, még akkor is, ha ez pillanatnyilag előnyösnek tűnik. Az olcsó belső ajtók ugyanis csak látszólag azok, mert pl. a kezeletlen faajtók utólagos felületkezelése további költségekkel jár, a végeredmény pedig alig fogja megközelíteni a gyári ajtók minőségét, tartósságát, esztétikailag pedig biztosan a nyomukba sem ér majd. A takarékosság tehát csak látszólagos, és a használat során ezeknél újabb, esetleg tetemesebb utókiadásokra kényszerülünk. Ezt figyelembe véve el kell ismernünk, hogy az igényes szerkezetek csak látszólag kerülnek sokba, viszont hosszú távon kifizetődnek, emellett jó közérzetet adnak már a beépítésük pillanatától kezdve.

A beltéri ajtók nem csupán térelválasztó funkciót töltenek be, hanem egyben otthonunk jellegzetes berendezési tárgyai is. Funkciójuk és kialakításuk különböző lehet. Ezenfelül esztétikai hatásuk nagyon meghatározó. Formai kialakításukat szerkezetük,tagoltságuk, felületkezelésük határozza meg.
A belső ajtók választéka elképzelhetetlenül nagy, ugyanakkor szerkezetük nagyon hasonló. Hála az új technológiáknak már nem kell attól tartanunk, hogy (pl. az idő múlásával elvetemednek, zárásuk romlik) feltéve, ha a szakszerűen kerülnek beépítésre, és a karbantartásukat sem hanyagoljuk el.
A műanyag beltéri ajtók ugyan egyre kedveltebbek, mivel nem igényelnek komolyabb karbantartást és könnyen tisztán tarthatók. Sokan azonban nem tudnak megbékélni műanyagszerűségükkel, s ezért inkább faajtókat építtetnek be otthonukba.

Alapanyag

A korszerű gyártási technológiával készülő faajtókat már nem az általános értelemben vett tömör faanyagokból készítik, hanem többrétegű, ragasztott borovi-, vagy erdei fenyőfa tömböket használnak alapanyagként. A rétegeken belül elhelyezett faanyagok 12 %-os nedvességtartalomra szárított faanyagokból készülnek, a lamella anyagok évgyűrűi sugár vagy félig dőlt vágásúa ezáltal vetemedésre hajlamos anyag nem kerülhet az alaptömbökbe. A tömböket alkotó lamellák ún. hibakiejtéssel és hossztoldott faanyagokból készülnek, amelyeknek a tartóssága megegyezik a toldásmentes darabokéval. Esztétikailag a hossztoldások a színre festett ajtókon teljesen észrevehetetlenek.

Ajtólapok

A deformálódás kiküszöbölése érdekében az ajtógyártók tömörfán kívül különböző korszerű lap- és lemeztermékeket, üreges- és vékony forgácslapokat, laminátos lemezeket használnak fel, amelyek nem vetemednek meg. A gyártmányok jelentős részénél az alkatrészeket nem tömör anyagból, deszkából, pallóból állítják elő, hanem az alkatrészek nyers befoglaló méretének megfelelő, többrétegű ragasztott tömbökből.
A formák változatossága a fa alapú nyílászáróknál is szinte határtalan, hiszen a tokosztókkal kombinált, összetett szerkezetek ma már mindennaposaknak mondhatók. Különböző szabályosan ívelt, szegmens-, vagy kosáríves formák is gyárthatók, de csak helyszíni felmérést követően, hogy utólagos beépítésük elvégezhető legyen.

A beltéri ajtók ajtólapjai különféle betétszerkezetűek lehetnek: a könnyű kivitelűeknél gyakori a megerősített papírrácsos betét az igényesebb ajtóknál furatos-, illetve tömör faforgácslapot építenek az ajtótestbe. Az élek többnyire műanyagból, tömörfából kialakított, lekerekített élű betétléccel lezártak.
A beltéri ajtók gyári festése, lakkozása ugyan nem időjárásálló, viszont az ajtók használata során jelentkező igénybevételnek kiválóan ellenállnak, és 5-6 évig garantáltan nem kell felújítani az ilyen bevonatok felületét. Ez vonatkozik a mart, vagy idompréselt, MDF fedőlemezű ajtókra is.

Magasabb igények kielégítésére készülnek a furnérozott felületű ajtók. Ezek ajtólapjait általában megerősített, de furatokkal könnyített forgácslap alkotja, amelyre két oldalról vastag furnérlemezt helyzenek. Az ilyen ajtólapok legtöbb esetben tömörfa kerettel készülnek, erre kerül fel a vastag furnérborítás. Mart díszítésű, és üveges változataik nagyon kedveltek.
Az igazán igényeseknek valók a tömörfából készült ajtók, amelyeknél az alaktartósság a szerkezeti szilárdság párosul az ajtók igényes kialakításával. A beltéri ajtó valódi értékét ezek, és a sok esetben egyedi stílusjegyek együttesen adják. Az ilyen ajtók minden darabja valódi fából készül, bevonatuk pedig ugyancsak nagy kopásállóságú lakk.

Ajtótok

A teljesen kész ajtókat utólag is be lehet építeni ajtónyílásokba, viszont ezt mindenképpen szakembernek kell elvégeznie,  lehetőleg a vakolást követően. Ezáltal az esetleg még kezeletlen, nyers ajtók nem vesznek fel felesleges nedvességet a falból vagy a helyiségből. A tokoknak olyan a szelvény kialakításuk, hogy a legkülönfélébb falszerkezetekhez is illeszkednek tudnak.
A tokok anyaga általában nem tömörfa, hanem MDF, vagy forgácslap, amely dekorfólia vagy furnér fedést kap. Általánosan használatos a tokban, vagy az ajtószárnyon körbefutó és a sarkokban is résmentesen csatlakozó rugalmas tömítés, amely az alkalmazott felületkezelő anyaggal összefér. Nincs beragasztva, tehát festéskor kivehető, majd később könnyen visszahelyezhető.

Vasalat, ajtózár, karbantartás

A vasalatok terén is jelentős változások történtek, mivel az ablakok és erkélyajtóknál is általánossá váltak az egykezes működtetésű, rejtett és többfunkciós záró mechanizmusok. Ezek a szokásos nyitás módok mellett bukó-nyíló funkcióra is módot adnak, ezen felül a többpontos zárás tökéletes légzárást biztosít. Ezek a szerkezetek korrózióvédő bevonatot kapnak és élettartamuk természetesen azonos a nyílászáróéval.

Betörésgátló vasalatokkal megoldható az ajtók és ablakok mechanikai védelme. Állítható pántok, és változatos fomájú veretgarnitúrák állnak rendelkezésünkre, amelyek tartósságuk mellett igényes külsejükkel emelik a termékek műszaki és esztétikai értékét.
Újabban az ablakok időjárásnak legjobban kitett részeit alumínium fedőborítással kiegészítve teszik még ellenállóbbá és ezáltal tartósabbá.

A fa nyílászárók karbantartása is csupán annyiból áll, hogy a vasalatok mozgó részeit rendszeresen kenni kell, és ha szükséges, a pántok utánállításával kell biztosítani a szárnyak pontos és akadálymentes záródását. A felületkezelés felújításánál feltétlenül olyan festékeket célszerű használni, amelyek vékony rétegvastagság mellett is jó időjárás- és kopásállóságot biztosítanak és jól eldolgozhatók.