Hírek, újdonságok

A borovi fenyőt (erdei fenyő) a nyílászáró és bútoriparban és a papíriparban hasznosítják. Mivel fája nagyon gyantás, tehát nagyon tartós is, ami a legértékesebb fenyő faanyaggá teszi. Alakját átnedvesedve és kiszáradva is jól tartja. A borovi fenyő ablak és egyéb nyílászáró tetszetős kivitelű és hosszú élettartamú.

Az erdeifenyő (borovi fenyő - Pinus sylvestris) a Pinus (fenyő vagy hosszú tűs fenyő) nemzetségbe tartozó faj, az egyik legellenállóbb és legigénytelenebb fenyő. A borovi fenyő nemzetségének többi tagjához hasonlóan az északi (Holarktikus) flórabirodalomban honos. A fenyő nemzetség legelterjedtebb faja: Spanyolországtól Kelet-Szibériáig több mint egymillió km²-en nő. Az eurázsiai–boreális flóraterület három domináns fenyőjének egyike (a lucfenyő és a vörösfenyő mellett).

A borovi fenyő feltehetően Kelet-Ázsiából származó faj már a földtörténeti harmadkorban meghódította Európát. Elterjedési területe a jégkorszakban a felmelegedések és lehűlések hatására többször is jelentősen eltolódott észak-déli irányban. Déli határvidéke mára erősen feldarabolódott.

A borovi fenyő nem őshonos, ám értékes, védett fajokban gazdag erdeifenyvesek találhatóak a Délnyugat-Dunántúlon (Praeilliricum flóravidék) savanyú talajon. Kedvező körülmények között 20–35 m magasra növő, egyenes törzsű fa. Ágai örvökben nőnek, a fiatal példányok életkora ezért az örvek számából könnyen megállapítható. Kérge a talajhoz közel vastag, mélyen barázdált, színe szürkésbarna, a fa magasabb részein vékonyabb, vöröses, esetenként narancsos. Az idős példányok kérge nagy lapos táblákra repedezik. A borovi fenyő koronája fiatalon kúpos, majd később ellaposodik, ernyőszerűvé válik.
Tűlevelei kettesével nőnek a törpehajtásokon, tövüket közös hártya burkolja. Sűrű, kemény, 5–7 centiméteres legtöbbször jól
láthatóan csavarodott leveleinek keresztmetszete félhold alakú, kissé lapos. A kékeszöld levelek csúcsa hegyes, a szélük fűrészes. A borovi fenyő virágzata toboz. A porzós sárga, a termős fiatalon zöld, majd ahogy a tobozpikkelyek elfásodnak, fokozatosan megbarnul. Alakja tojásdad, 2,5–7 cm hosszú, 3,5 cm széles. Magjai szárnyasak, sok sziklevéllel csíráznak.

Az erdei fenyő életmódja, élőhelye:

A borovi fenyő eurázsiai–boreális flóraterületen klimaxfaj, attól délre alárendelt szerepet játszik. A kavicsos és a homokos talajon épp úgy megél, mint a tőzeglápokban, a sziklás hegyoldalakon, meredek folyópartokon és más szélsőséges élőhelyeken. A direkt napfényt vagy a félárnyékot kedveli. Fagytűrő, a szárazságot és a magas talajvizet, a közepes levegő- és/vagy talajszennyezést egyaránt elviseli. Magról szaporítható. Lassan bomló, gyantás tűlevelei vastag avarrétegben gyűlnek össze alatta.

A levelek (törpehajtások) néhány évig az ágakon maradnak:

* sík vidéken ez általában 3–6 esztendő,
* a magashegységekben akár 13 év is lehet,
* mostoha körülmények között (például Veszprém megyében) csak 2-3 év.[1]

A borovi fenyő viszonylag gyorsan nő; a 100 éves egyedek törzse jó termőhelyen 30–35 méter, kivételes esetekben akár 48 méter magas is lehet, átmérője elérheti a 1,5 métert. Négyszáz–ötszáz éves koráig is elélhet.
Az utolsó eljegesedés idején hazánk nagy részét erdeifenyvesek borították, ám az azt követő felmelegedésben különböző lombos fajok (például bükk és tölgyek) lassan északra, illetve a magasabb hegyekre szorították őket. Ma őshonos erdeifenyveseket csak meszes talajon, a Zalai-dombság északi részén, a Kőszegi-hegységben Velem térségében, valamint Fenyőfő és Bakonyszentlászló között találhatunk (homoki erdeifenyves — Festuco vaginatae – Pinetum sylvestris). Kis kiterjedésük és rossz megújuló képességük miatt veszélyeztetett társulások.

Fentieknek megfelelően Magyarországon egyaránt megtalálhatók

* a mészkedvelő (Erico–Pinetea):
o Kőszegi-hegység: kelet-alpi erdeifenyves (Chamaebuxo–Pinetum erdőtársulás),
o zalai erdeifenyves (Lino flavae – Pinetum erdőtársulás) és
* a mészkerülő tű- és lomblevelű elegyes erdőkben (Pino–Quercetalia erdőtársulás).

A borovi fenyő pionír fafaj, amely igen kedvezőtlen körülmények között is megélni, de más fás növények könnyen kiszorítják a jobb
termőhelyekről, ezért erdőt csak a más fafajok számára már túlságosan kedvezőtlen területeken – jellemzően a tajgán – alkot. Mivel a száraz, sekély talajú területeken is megél, ezért az akác és a feketefenyő mellett nagy szerepe volt a 19-20. század fordulóján kezdett alföldi homokfásításban azokon a területeken, ahol az erdőirtások és a mocsarak lecsapolása miatt a talaj elvékonyodott vagy teljesen eltűnt. A borovi fenyő vizes termőhelyeken nem nő. Az erősen szennyezett levegőt rosszul tűri; az ipari körzetekben állományai pusztulnak.

Ennek tünetei:

* koronaritkulás,
* tőhullás,
* nekrotikus foltok a tűleveleken.

A 19. század vége óta értékes bútorfája miatt is ültetik. Mára Magyarország legelterjedtebb fenyőfajává vált: 2006-ban 131 000 hektáron nőtt — az a fenyőerdők 60%-, összes erdőterületünk 7%-a. Legidősebb magyarországi példányai a Fenyőfőnél található, 220 éves „iszonyatos fák”. Legmagasabb nyilvántartott hazai példánya a Somogy megyei Kaposgyarmaton álló, 33 m magas „Balla-fenyő”. A legnagyobb törzskörmérettel (345 cm) egy, az alcsútdobozi arborétumban álló példány büszkélkedhet.A leveleiből kivont illóolaj antiszeptikus; különösen jó hatással van a légutakra. Emésztőszervi panaszokra is adják. Karácsonyfaként Magyarországon nem igazán terjedt el; gyantája időnként csöpög.

Forrás: www.vikipédia.hu