Hírek, újdonságok

Cseréljünk ablakot - na de mennyiért?

Cseréljünk ablakot - na de mennyiért?

Egy ablak beépítése négyzetméterenként nagyjából 4000 és 6000 forint között van. A költség emelkedik, hogyha ki is kell bontani az előző nyílászárót. Ez körülbelül plusz 2000 forintot jelent.

Ha a kibontott ablakok elszállítását is a beépítő cégre bízzuk, akkor
munkadíjjal és felhasznált anyaggal együtt körülbelül 8-10 ezer
forintba kerül a munka négyzetméterenként. A felmérés és
ajánlatkészítés sok esetben nem kerül semmibe, feltéve, hogy végül meg
is bízzuk a munkával az adott szakembert.

Sajnos nagyon gyakran előfordul, hogy a megrendelő és a kivitelező

között viták alakulnak ki a beépítést követően, ugyanis a végső ár
eltér az ajánlatban adottól. Ennek rengeteg oka lehet, nem háríthatjuk
egyértelműen a vevő tájékozatlanságára, de azt sem mondhatjuk, hogy
minden ilyen esetnél szélhámos volt a kivitelező. Mindenesetre akkor
járunk a legjobban, ha szerződésben lefektetjük az árakat már a munka
megkezdésekor. A valódi szakember rendelkezik akkora tapasztalattal,
hogy előre tud kalkulálni, így minden további nélkül beleegyezik, hogy
az általa adott árakat szerződésbe foglaljuk.