A történet 2008 novemberében Budapesten, az „ABLAKOK - nemzetközi szimpózium a hagyományos, történeti ablakok megőrzéséért" címmel megrendezett konferencián kezdődött, mely után a résztvevők „Kiáltvány a történelmi ablakok megtartásáért" címmel fogalmazták meg állásfoglalásukat és programtervüket, mellyel támogatni kívánják a felújítási munkák során az öreg ablakok megtartását, felújítását -szemben állva azzal, hogy a helyükbe új, korszerű ablakszerkezeteket építsenek be. Hogy a hazai ablakgyártó társadalom a kiáltványban megfogalmazottakhoz a saját véleményét is hozzátehesse, illetve a programot elindítók számára felvilágo-sítással szolgálhasson a szakmai lehetőségekről,a MATA Magyar Ajtó Ablak Egyesület nyílt levélben szólította meg a kiáltvány megfogalmazóit. Elindult az érdekeltek között egy párbeszéd, 2009. május 11-én kerekasztal-beszélgetésre ültek össze a szakemberek az építész szakma, a műemlékvédelem, az ÉMI képviselőjének, és a gyártók részéről több szakembereinek részvételével. Az egyeztetések és a közös álláspont kialakítása még bizonyára hosszabb időt vesznek igénybe, de jó jel, hogy a felek nyitottak az együttműködésre és a párbeszéd folytatására. Az alábbiakban közzétesszük a MATA Kocsis Lajos alelnöke által, a kerekasztal-beszélgetés után megfogalmazott állásfoglalását, illetve az eredeti kiáltvány szövegét is.
Az érdemi fejleményekről a jövőben is tájékoztatjuk olvasóinkat.